Mielőtt leírnám Szeder első
vérebes tapogatózásának részletes történetét, had kanyarodjak
vissza a rendszer másik fontos eleméhez, a (leendő) vérebvezetőhöz
vagyis magamhoz. Bizonyos témákon belül olvasott embernek tartom
magam, bár az is igaz, hogy minél többet tudok, annál jobban
látom, hogy mekkora a világ, vagyis, hogy mennyit nem tudok még.
Szerkesztőként, íróként falom a könyveket, de a vérebes
szakirodalom áttanulmányozása komolyan frusztráló esemény volt.
Be kellett valljam, hogy arcpirítóan keveset tudok a vadászatról,
hiába vadászom és olvasom a témát évek óta...
Figyelmes vadásztársak révén
jutottam hozzá a legfontosabb szinte beszerezhetetlen
szakirodalmakhoz, és letaglózó volt belemélyülni az ismeretekbe.
Kétségbeejtően bizonytalanná tett a vérebezés hatalmas
ismeretanyaga. Meg tudom csinálni? Meg lesz hozzá a kitartás? Elég
jó vagyok hozzá? A magammal szembeni kétségek tisztázása
szerencsére még a kiskutyus beszerzése előtt megtörtént, és ez
az amit javaslok mindenkinek. Először szembesítse magát a
feladattal, azután döntsön. És mondom mindezt úgy, hogy még
csak elméletben gondolom magam elégnek a kezdéshez (messze nem a
vérebvezetéshez), a gyakorlati munka pedig még szinte el sem
kezdődött.
Szeder első bevezető napja október
1-én történt. Szép napos reggel, Királyháza... Nem lehetne jobb
alkalom. A kis kutyus összegömbölyödve aludt az anyósülésen,
és már messze nem félt annyira az autózástól, mint az első
alkalommal. Azért még kihagyta volna valószínűleg, ha ő
döntene.
Tomi vérebei – Basa és Rocky –
barátságosan köszöntötték a kis fajtatársat, aki viszont
komolyan megilletődve, fülét farkát behúzva fogadta a
közeledést. Spuri vissza a terepjáró alá, és onnan figyelte a
két kutya játékát. Némi akklimatizálódás, és a gazdi
megnyugtató közelsége hatására kimerészkedett, és fel-felvette
a két nagy kutya ritmusát. Tomi már előző nap bekészített
szarvas belsőségeket és némi vért, hogy megízlelje a kicsi
először életében a vadszagot. Szeder érdeklődve figyelte az
eseményeket, bizalmatlanul, de erős kíváncsisággal közelített
Tomi véres kezéhez. Én persze aggódtam, hisz a vadhúslé kudarca
azért kicsit elbizonytalanított. Mi van ha nem is érdekli a városi
blökit a vadszag? Szerencsére az ösztönök, és az ősök génje
nem felülírhatóak holmi flaszterszaggal: Szeder felcsapott
farokkal közelített a vonszalékhoz, majd jóízűen, elégedetten
el is fogyasztott pár falatot nagy megelégedésemre. Nem lesz ez
aszfaltkutya már biztosan.
(történt: 2012. október 1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése