Az első játékok

Az első három hét eltelt gyorsan, s a két kutyus nem apadó örömforrása lett azt egész családnak. Szertelen Szederke természetesen azt csinálta, amihez a kiskutyák legjobban értenek: eszik, alszik, játszik bármivel, ellop ezt – azt, szétrág ezt - azt, miközben hatalmas barna szemekkel néz, s mondja: nem én voltam gazdi.

Persze nem lennék vadász, ha nem érdekelne, hogy milyen az orra a kis szerkezetnek. Az első játékokat párizsi és kolbász darabkákkal kezdtük játszani. Naponta egyszer, lehetőleg amikor épp már éhes volt, készítettem neki egy kis rövid 3-5 m-es csapát a kertben úgy, hogy végighúztam a párizsit a füvön először egyenesen, majd kis kanyarokat csinálva. Szeder minél éhesebb volt, annál jobban vette az akadályt, bár néha nemes egyszerűséggel kihagyta a kanyarokat, és azonnal rárontott a rosszul elrejtett csemegére. 

Következő lépésként azon gondolkodtam, hogy hogyan lehetne valamit vadszaggal játszani. Előszedtem egy csomag szarvashúst a mélyhűtőből és kiolvasztottam, hogy egy jó pörköltet főzzek, miközben a kicsorgó vörös húslét eltettem egy üvegbe. A következő csapát ennek segítségével készítettem el, de mivel az állatorvos megtiltotta, hogy nyers húst egyen, ezért az 5 m-es csapa végére egy darab kolbászt tettem, amire szintén csepegtettem egy kis véres húslét.

Vártam 5-10 percet, aztán odaeresztettem Szedert. A hús szaga érdekelte, de haladni nem volt hajlandó a csapán. Kissé aggódni kezdtem igazság szerint. Azt gondoltam, hogy a vadhús szagának erősebb ösztönt kellene kiváltania. Tévedtem. Nem gondoltam arra, hogy Szeder ezt a szagot még nem ismeri. Soha nem járt a kerítésen kívül, és még erdőben sem volt ekkor még, mivel az oltásokból még volt hátra. Erőltetni nem akartam, így inkább hagytam, legyen ez az én kudarcom ne a kutyusé. Majd megízleli egyszer a vadhúst, és tetszeni fog neki az biztos.