Különösen nagy kihívás, ha egy
közeli barátunk számára nyújthatunk segítséget sebzett vadja
megkeresésében. Ilyen élményben volt részünk Szederrel.
A sebzés egy 7x64-es puskával
történt. A vadász kissé lefelé egy sűrűs határán mozgó
süldőre lőtt rá nem éppen kényelmes szögből. Az első süldőt
azonnal helyben marasztalta, de a második süldőre leadott lövésre
már nem volt ilyen jó: a vad megrázta a fejét, mintha az orrát
érte volna a találat, majd nagy tempóban megindult a sűrű felé.
A következő lövés nagyjából 50 méterről csattant el a futó
vadra, s bár jól nem lehetett látni találatjelzést,
valószínűsíthetően a a disznó hátulját találhatta el.
Másnap reggel napkelte után kezdtük
el a munkát. A rálövés helyétől úgy 6-700 méterig jól
követhető volt szemmel is a vérnyom. A vad váltóját szegélyező
ágakon, gallyakon elé magasan voltak kenések. Szeder szépen
követte az ösvényt, s ahol kellett, megállt és visszakeresett a
bonyolultabb, erősebben vadjárta részeken. Nagyjából egy
kilométer után találtunk egy kisebb sebágyat. Innentől a vér
jóval kevesebb lett, s egy dagonya után szinte el is tűnt.
Innentől Szeder vezetékmunkája egy csapásra megváltozott. Az
addig kiegyensúlyozott, megfontolt munkából buldózerbe váltott,
gyakorlatilag lobogtam a vezeték végén. Vért sehol nem találtunk,
pedig jó 500 métert mentünk így.
Tomi jött mögöttünk, s már
idejekorán jelezte, hogy szerinte nem a sebzett nyomán vagyunk, de
úgy gondoltam, hogy meg kell ezt próbálni, pedig ez a Szeder
tényleg egészen más Szeder volt, mint amikor sebzett vad nyomán
megyünk. A fél kilométer vér nélküli haladás után beláttam
hibánkat. Visszamentünk az utolsó jelölt vérnyomhoz, hogy újra
felvegyük a csapát. Itt jó 10 percet pihentünk. Megitattam
Szedert, mielőtt folytatnánk. Az egészséges nyom után néhányszor
meg kellett vele értessem újra, hogy melyik nyomot kell követni,
de utána nagy biztonsággal vette fel újra a munkát, pedig a
vérnyomok szemmel már alig voltak követhetőek. A csapa egy köves
motorutat keresztezett. Szeder megállás nélkül vágott át rajta,
én meg mindenhol nagyítóval kerestem a vért, okulva az előző
hibázásunkból. De vér sehol. Szeder viszont ment úgy, ahogy
megszoktam tőle a sebzett vad csapáján. Jó 100-150 méter után
végre ismét találtunk egy csepp vért. Nagy megkönnyebbüléssel
dicsértem meg a szép munkáért.
A követett disznó elért egy
sűrűshöz, ahol többször is elfeküdt. Az elfekvésekben
minimális vért találtunk, inkább csak a bebújó vagy kibújó
részeken találtunk egy-egy csepp kenést. A negyedik fekvés után
Tomi halkan odasúgta: „Én elengedném a kutyát...” Én viszont
bizonytalan voltam, pedig Szeder emelte már orrát. Ebben a
pillanatban felkelt tőlünk 15 méterre a disznó és iszonyatos
tempóban rohanni kezdett lefelé az árok felé. Próbáltam Szedert
leoldani, de a vezeték kicsúszott a kezemből, így Szeder azzal
együtt indult hajszára...
Mondanom sem kell, hogy úgy vágtattam
utánuk, mintha az életemért küzdöttem volna, nem törődtem
sűrűvel, ágakkal, csak látni akartam hol tartanak. Egy árkon
rohant át a disznó, Szeder pedig mögötte vagy 20 méterre maga
után húzva a vezetéket. Aztán az árok utáni domb gerincén szem
elől vesztettem őket. GPS elő, és néztem az eseményeket. Jó
500 méter után Szeder megállt pár percre, majd visszaindult. Nem
érte utol. Lehet, hogy leakadt, de az is biztos, hogy a disznó
iszonyatosan gyorsan haladt. Az eseményeket utólag felidézve az
biztos, hogy a vad orra, vagy állkapcsa nem volt sérült, ahogy a
hátulja sem. Srégen hátulról néztem vágtájukat, és a
disznóról emlékeim szerint egy dolog hiányzott, a bal oldali
füle... Konzíliumot tartottunk és a keresés feladása mellett döntöttünk.
A disznó nem lett meg. 3,5 km
vezetékmunka és 500 méter hajsza után nem tudtuk megfogni.
Visszatekintve a munkára, több hibát is elkövettünk:
Letértünk egészséges vad
csapájára. Ezt sikeresen javítottuk, és abból a szempontból jó
volt, hogy így már könnyebben teszek különbséget a sebzett és
egészséges vad csapáján haladó Szeder munkája között.
Nem hallgattam azonnal Tomira,
hogy mikor csatoljak, hanem bizonytalankodtam.
Nem csatoltam le a vezetéket,
mert nyakló helyett nyakörv volt a kutyán. Pedig eddig mindig
nyaklóval kerestünk...
A disznó sérülése semmiképpen nem
volt komoly, valószínűleg akkor sem lett volna meg, ha nem
hibázunk. De azért kell még tanulnunk, tapasztalnunk.