Újabb sikeres munka

Sajnos az augusztusi post kimaradt, és az az igazság, hogy az adott hónapban nem is sok minden történt kutya ügyben. Egyrészt a családi nyaralás, másrészt pedig a lövész EB-re való készülés és az EB foglalta le Szeder idejét. Ez nem szép dolog, de ez van.

Augusztus végétől azonban visszamentünk a rendes kerékvágásba, sőt éles munkát is oldottunk meg. 1400 méteres dermedtre kereséssel találtunk meg egy 14 órája sebzett malacot. A nyom felvételét nehezítette, hogy sűrűn látogatott szórón lőtték, valamint aznap este még két malacot lőtt ugyanott a sebző, tehát volt ott mindenféle nyom-vér összevissza. Szeder 4-5 percig forgolódott a rálövés helyén 5 m sugarú körben, hogy kibogozza az eseményeket, aztán szépen megindult a nyomon. A malac hegynek fel vette az irányt eleinte erős kenésekkel, aztán egyre kevesebb vérrel. Kutyám hibátlanul követte a 14 órás nyomot, és meg is találtuk az erősen kikezdett malacot 1,4 km után. Valószínűleg hátsó láb lövése lehetett. Azért valószínűleg, mert mára a disznó felét már megették a rókák. Minden esetre nagy életerő lehetett a malackában, hogy eddig eljutott... nekünk viszont jó munka, jó gyakorlás volt.

Kis disznó nagy munkával

Közben némi orvosi jellegű gonddal is megismerkedtünk az elmúlt egy hónapban. Más vérebes kollégától is hallottam már hasonló esetről, ezért okulásként összefoglalom az eseteket:

1. Folyamatos vakarózás

Szeder pár hete eszeveszett módon vakarózni kezdett. Néhány helyen foltosra vakarta a lábát, testét. Először arra gondoltunk, hogy valamilyen allergiás reakciót váltott ki az új bolhaűző nyakörv, de sajnos nem. Aztán változtatni kezdtünk az étrenden: lecseréltük a száraz kaját, és növeltük a hús-házikoszt hozzátáplálás mértékét. Ez sem hatott. Kinyomattuk a bűzmirigyét, ami pár napra javított a helyzeten, így meg volt a probléma forrása. Az augusztusi kevesebb testmozgás miatt sokkal gyorsabban telítődött a bűzmirigy, ami bőrallergiát válthat ki. Persze gond lehetett a táplálékkal is, mivel a bűzmirigy ürítéséért elsősorban a széklet felel. A mirigyek ürülését izom összehúzódás okozza, amely ingerét a rostos táplálék váltja ki. Az állatorvos tanácsára a bőrpírt és kiütéseket szteroidos kúrával vittük le, a táplálékához pedig rostanyagot – korpát – keverünk. A bűzmirigy működése több hónap alatt áll vissza normálisra, addig a kutyus nem kaphat csontot. Egyébként már most sokkal jobb a helyzet.

2. Törött farok

A másik gond sajnos maradandó lesz úgy tűnik. Szertelen Szederke extra hosszú farkincája olyan mint egy ostor. Iszonyatos erővel tudja odacsapni mindennek, aminek következtében egyrészt a farokvége kisebesedett, a faroktőtől számított egyharmad távolságnál pedig sajnos pár napja megroppant egy csigolya ahogy a házfalnak ütötte a farkát. A farokvég sebét folyamatosan fertőtlenítjük, és hámosítóval kezeljük, de nem kecsegtetett túl sok jóval az állatorvos. Örömkitörései magukban hordozzák a veszélyt, hogy újra elő fog jönni. A roppanás is komolyabb gond, ugyanis, ha a hátsó farokrész elhal, mindenképpen amputálni kell azt. Jelenleg úgy látjuk, hogy a roppanás utáni részt mozgatja, ami jó jel. Sőt érzi is, mert a seb kezelésekor reagál minden érintésre. A következő két hétben dől majd el mi lesz a farkinca sorsa. Remélem, hogy megmenthető, s ha nagyon kell, akkor csak a végét kell visszavágni a sebesedés miatt.

A kis kutyus keménységét jelzi, hogy annak ellenére, hogy iszonyatos fájdalmai lehettek a farkában, kitűnően kereste végig a fent említett malacot.

Elfektetés és egyhelyben maradás

A vérebnek feladataiból adódóan képesnek kell lennie szinte bárhol, bármikor elfeküdni a vérebvezető parancsára, s ott is maradni amíg gazdája magához nem hívja. Erre szükség van a lőjelek vizsgálatánál, vágy más olyan helyzetben, amikor a kutya zavarhatja a vérebvezető vadász tevékenységét.

Ilyen is van már. Nyugton elfekszik. Az Utánkeresők Baráti Köre gyakran vesz részt vadásznapokon, ilyenkor a kutyások kísérik be a terítéket.

Az elfektetés betanítása nem túl nehéz: ha megvan az "ül!", ebből könnyen kifejleszthető a többi. A jutalomfalatot rejtsük földre helyezett tenyerünk alá, és csak akkor adjuk oda, ha a kutyus lefekszik hozzá. Egyszerű, mint az egyszeregy. A módszer videón:

A fegyelmezési feladatok közül talán a "Marad!" paranccsal küzdöttünk a legtöbbet, pedig "rövidtávú" (értsd: testközeli) változata már működött rég. Egészen egy hónappal ezelőttig Szeder maximum arra volt képes, hogy 5-10 másodpercig ülve maradjon, ha eltávolodom tőle. Ha lekötöttem, nyugton maradt a vadásztáskám mellett, de ahogy elindultam visszafelé hozzá, 5-6 méteres távolságból már eszét veszítette, és vadul ugrálni kezdett felém.

Az elfektetés és ottmaradás tanítása két vonalon zajlott: a királyházi csapázások előtt mindig beiktattunk egy kis gyakorlatot: Szedert lekötöttem egy kellemesen árnyékos, hűs helyre, vadásztáska mellé, majd otthagytuk 20-30 percre. Ahogy távolodtam tőle, természetesen jönni próbált volna, de a vezeték megfogta. Szerencsére a vezetéket nem kezdte rágni, de ha rágta volna, arra is lett volna megoldás: erős paprikával kentem volna be. Szerencsére erre nem volt szükség. Közben persze beiktattunk egy-két vaktöltényes lövést is. Szedert nem zaklatta fel a dolog, a lövéshangra általában felül, és a hang irányában figyel. A visszatérés viszont mindig nehézkes, mivel az ugrándozást bőven megvolt ilyenkor mindig, bármilyen „ül!” vagy „fekszik!” parancs ellenére is. Ennek a gyakorlatnak a célja, hogy a kutya tanulja meg, hogy a gazdi visszajön hozzá, bízzon meg társában. 

A "Marad!" parancs betanításaának első fáisa lekötött Szederrel:

Fontos, hogy  ha vmi nem megy ne büntessük a kutyát, ha valamit viszont jól csinál, mindig jutalmazzuk meg. Kölyök blökitől pedig ne várjuk, hogy kiirtsa magából a tűzt. Ne várjunk görcsösen mindig 100%-os fegyelmet.

A következő lépcső, amikor a vezetéket már nem kötöm le, hanem csak ráteszem a hátizsákot, s ennek is elegendő visszatartó erővel kell bírnia. S ha már minden ok, akkor a zsák és vezeték is elmaradhat.

Persze mindez nem működik, ha a kutyus nem érti mit várunk el tőle. Erre szolgál a gyakorlatok másik vonulata, melyben jutalmazzuk a nekünk tetsző viselkedési formát, és figyelmen kívül hagyjuk, amit nem szeretnénk látni. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy megvárjuk, amíg a kutya magától elfekszik, s ha ez megvan megjutalmazzuk, ismételve a „fekszik!” parancsszót. A jutalomfalat hatására a kutyus örömmel fog elfeküdni, igaz, hogy fel is pattan majd, ahogy a kaját megkapta. :) Ha teljesen megbízhatóan megy a „fekszik!” parancs, jöhet a következő lépcső, a „marad!”. Én ezt úgy tanítottam meg Szedernek, hogy a fekvő kutyusnak jutalomfalatot adtam, egészen addig, amíg fekve maradt. A kutyus hamar ráérzett, hogy az egy helyben maradva fekvés szoros összefüggésben áll a beérkező kaja mennyiségével. Két három lépésekkel növelve a távolságot fejleszthetjük a rendszert amíg a kutyus már megnyugtatóan érti mit várunk el. Ekkor jöhet a következő lépés: ki kell kerülni a látóteréből. A vérebnek ilyenkor is fekve kell maradnia, úgyhogy a pozitív megerősítést ismételve ne álljunk meg a teljes sikerig.

A következő feladat, hogy egy helyben maradjon majd akkor is, ha engem nem lát. De meg leszünk ezzel is, most már érzem!

Persze mindez megoldható lenne veréssel, szigorral is... Biztos gyorsabban bele lehet verni az ebbe, hogy mi a parancs. Persze nem hiszem, hogy valaha jó vadásztárs lesz egy olyan kutyus, amelyikbe a sz..r is beléfagy, amikor a gazdit meglátja... A „vérebet nem verünk” elvhez eddig is néhány fenékre veréstől eltekintve tartottuk magunkat, s eztán sem fogom megruházni a kutyust ha vmi nem úgy megy, mint a nagykönyvben. Ellenben mindig örömmel, félelem nélkül jön hozzám, ami kárpótol a befektetett extra munkamennyiségért.

Én ezt a módszert használtam. Nem biztos, hogy a legjobb, de nekünk működött úgy, hogy egyetlen fülest sem kellett kiosztanom Szedernek közben. tehát már megérte.

Dermedtre csaholás

A dermedtre csaholás igazából nem szerepelt sohasem azok a képesség között, melyekre túl nagy energiát kívántam szánni. A dermedt vadat a vérebvezető azonos időpontban találja meg a kutyával, így felesleges azt külön jeleznie a vérebnek. Őszintén szólva, hallgatva a tapasztalt vérebesekre nem is nagyon foglalkoztam a kérdéssel.

Szeder azonban magától csaholni kezdte még a szarvaslábat is. Nem igazán tudtam mire vélni a lelkesedést, de aztán azt hiszem megtaláltam a képesség kialakulásának forrását. Kertünkön egy sünsztráda vág át. Valamiért minden szuicid sün úgy gondolja, hogy érdemes éjszakánként belátogatni Szeder birtokára, aminek az eredménye mindig az egész szomszédságot felverő csaholás. Persze ilyenkor gyerkőcök is azonnal bejelzik, hogy mentsük meg a sünit.

A sün maga valamiért minden kutyának egy rendkívül idegesítő jelenség. Nem beszélve azon tulajdonságáról, hogy mozdulatlanra gömbölyödik, és nem csinál semmit, akármennyire is ugatja a blöki. Én azt tippelem, hogy ezek az éjszakai „mozdulatlan sünös” szeánszok alapozzák meg a dermedtre csaholás mókáját. Persze lehet, hogy tévedek, de sztorinak mindenképpen jó. :)

És hogy milyen, amikor rákattan a mozdulatlan szarvaslábra? Nos ilyen: 

Persze azért ez még nem a tökéletes dermedtre csaholás, hiszen a blöki játszani akar, nem jelezni, de azért ezt tekintem kiindulópontnak.

Hőség

Jó ideje nem írtam már a blogra, pedig téma lett volna bőven. Ennek szerencsére nem az az oka, hogy Szederrel nem foglalkoztam, inkább az, hogy a grafomán oldalamat az elöltöltő fegyveres vadászat ügye kötötte le, így Szeder fejlesztése mellett egyéb írogató energiáim nem nagyon maradtak. Közeledik Augusztus, az elővizsga ideje, s két hónapja még sok megoldatlan feladat előtt álltunk. A heti két csapás képzést az utolsó post óta is tartottuk.

A nyár számos új tapasztalatot adott. A képzés tavaly októberben kezdtük, így gyakorlatilag mindig „véreb kompatibilis” időben tudtunk Szederrel csapázni, vagyis a szaganyagok egyik legnagyobb ellenségével, a hőséggel még nem volt alkalmunk megküzdeni. A meleg nem csak az szaganyagok bomlását gyorsítja fel, hanem a kutya idegrendszerét is kikezdi, aminek élő példáját is sikerült megtapasztalni három hete. Szeder szokásos börzsönyi 10 órás, csapacipős, vér nélküli csapáját dolgoztuk ki, mikor 4-500 m után a kutyus egyszerűen kedvét veszítette. Az addig jól húzó, agilisen kereső kutyus munkája lelassult, kényszeredetté vált, pedig a keresés előtt megitattam, pofáját kis vízzel leöntöttem (a szaglószervek működéséhez kell a nedves közeg, így ezt keresés előtt soha ne felejtsük ki!). Először nem tudtam mire vélni, de azért hamar rá kellett jönnöm, hogy a délután háromkor árnyékban mért 35 fok nem ideális utánkereső idő. A kutya pedig nem gép, hogy a környezettől függetlenül is mindig ugyanúgy működjön. A csapa végi szarvasláb persze meglett, de messze nem olyan szép munka volt, mint amit Szedertől megszoktam.

Azért meglett a szarvasláb

A következő alkalommal a csapát már emberibb hőmérsékletben, 6 óra után dolgoztuk ki, és itt már semmi gond nem volt, pedig szép nagy gyermekkorona követett minket, akik éppen a vadászházban táboroztak.

A meleg, ahogy említettem nem csak a kutyára hat, hanem a szaganyagokra is. Újhelyi Tamás előadásának egy fontos részét képezte, hogy a környezeti viszonyok hogyan hatnak a szaganyagok lebomlására. Rávilágított, hogy a csapa idejének megadása önmagában nem elég. Egy nedves erdőtalajon húzott egy napos csapa biztosan nem nehezebb, mint egy kopár, nyári nap sütötte tisztásra húzott négy-öt órás nyom. A meleg és a napsütés ugyanis felgyorsítja a szaganyagok bomlását, míg a nedves erdei közeg szépen megtartja azt nekünk. Ennek igazságát múlt hét csütörtökön magam is megtapasztalhattam. Bényei Tomi barátom 24 órás csapát készített elő Szedernek, melyet egy vaddisznóbőr darab vér nélküli kihúzásával hozott létre.

A kb. egy kilométeres csapa erdős területről indult, majd egy mezőn lett áthúzva, majd megint erdő, megint mező, megint erdő. Szenzációs volt nézni Szedert munka közben. Az erdei részeken húzott, mint a mozdony, mintha a nyom nem lenne több 4-5 órásnál, a mezőkön azonban eltűnt a szag. Szeder azonban nem adta fel, körkörös kereséssel addig forgolódott, amíg meg nem találta, hogy a „vad hol váltott be” a másik oldalon. Persze ez most nagyon tudatosnak hangzik, de őszintén szólva ha Tomi nincs ott és nem mondja folyamatosan, hogy „Bízz benne, hagyd dolgozni!”, én már úgy értékeltem volna, hogy elveszítette a nyomot. Tominak volt azonban igaza: Szeder minden esetben felvette a nyomot magától a másik oldalon, igaz, hogy volt olyan mező, amin 10 percet csalinkáztunk.

Ismét egy példa arra, hogy a csapázás nem „szaglást tanító óra”, hanem kommunikációs tréning a vérebvezető és kutyája között.

Történt: 2013. 06.17-én

Vérebbel vadászni

Kivételesen nem az utánkeresésről lesz szó, hanem arról, hogy hogyan működünk együtt Szederrel hagyományos cserkelő vadászataink során. Sokat változott a helyzet az elmúlt hónapokban, így a komolyodó kis kutyussal igen jó párost kezdünk alkotni.

A véreb a hagyományos vadászatban is sok mindben együtt tud működni a vadásszal, segítségére lehet. Szeder nem az a véreb, aki csak akkor jöhet ki a kennelből, ha utánkereső munka van. Ő jön velem mindig a vadászterületre, s egy ilyen kis kutyusnak számos haszna lehet.

Egyrészt a rálövés után azonnal bizonyítani, vagy cáfolni tudja a találatot vagy hibát, ha a vadász számára nem egyértelműek a lőjelek. Azonnal megmutatja a vért, és azt is, hogy merre indult a vad. Persze az utánkeresést ilyenkor még nem ildomos elkezdeni. Inkább kutya nélkül követni kell a vért – ha van -, de ha a vad nincs meg 50-80 m-en belül, tegyük félre az ügyet másnapig, ne zavarjuk ki a sebágyból a sebzett vadat. Ez a szerep nem áll távol a kutyus alap rendeltetésétől.

Így teljes...

Használható azonban cserkelés közben is. Egyrészt Szeder szépen mutatja az egészséges csapákat, anélkül, hogy erre bátorítanám, vagy engedném, hogy menjen rajta. Megáll ilyenkor a váltónál, orra a földön és belefeszül a vezetékbe. Ha nem engedem tovább, magától lejön a szagnyomról 5-10 mp után.

Mutatja ezen kívül a közelben lévő egészséges vadat is. Ha a jó szél vadszagot hoz, belefeszül a vezetékbe, magasra emeli orrát, és hevesen szagol abba az irányba, ahonnan a vadat érzi. Persze a vérebet elvben nem nevelhetjük arra, hogy az egészséges vadat hajszázza, de ha jeleit helyesen olvassuk, nagy segítség lesz úgy is a vadászatban, ha egyébként nem engedjük egészséges nyomon menni sem talajszimattal, sem légszimattal. Egyébként arról, hogy a vad kövesse-e az egészséges vad nyomát megoszlanak a vélemények. A német iskola kifejezetten támogatja, a magyar szakirodalom általában nem. Újhelyi Tamás szerint a kutyának mindegy, hogy a szagnyom egészséges vagy sebzett vadé, ha a vérebet megfelelően neveltük, úgy a vezető bármilyen szagra rá tudja tenni.

A kölyökkutyát kiképzés során tulajdonképpen egyébként sem „szagolni tanítjuk”... Nem azért húzunk sok kilométer műcsapát, hogy fejlődjön az orrá. Nagy beképzeltség lenne azt gondolni, hogy egy ember bármit is taníthat a kutyának a szaglásról. Sokkal inkább azért csapázunk, hogy szorosabbra fűzzük a kutya és magunk kapcsolatát, erősítsük a kommunikációt: a vadász képes legyen a kutyával megértetni, hogy melyik nyomot kövesse, s képes legyen a kutya jeleit megfelelően olvasni munka közben. A kutya viszont képes legyen tartani a nyomot. Legyen eléggé motivált, hogy csak azt az egy, csak arra az egy vadra jellemző szagmixet kövesse, melyre gazdája ráteszi. Ebben a mátrixban pedig a szagnyom jellege mindegy, a kutya és gazdája kapcsolata a döntő.

Szeder a fent említett módon már két–háromszáz méterről jelzi, hogy vad van a közelünkben. A cserekelés közben egyébként összetekert vezetéken van a bal oldalamon, úgy hogy vállamon átvetem a feltekert vezeték hurokját. Így mindkét kezem szabad marad: jobb oldalon kezem ügyében a puska, bal oldalon a távcső. A cserkelés közben folyamatos „S” kanyarokat írva közlekedik előttem. Orra közben általában a talajon van, így könnyen olvasható viselkedésváltozása. Távcsövezés, lövés közben le kell ültetni (vagy inkább elfektetni) a kutyust, hogy ne ránthasson bele a folyamatba véletlenül.

Szeder még nem fegyelmezett eléggé ahhoz, hogy ilyenkor nyugton maradjon ezért inkább lekötöm a vad lőtávba cserkelése előtt. A kutyus ilyenkor pár másodpercig jönne utánam, de megérezve a vezeték fogását, gyorsan leheveredik a hátizsákom mellé, amit mindig mellé teszek, s így figyeli, hogy a gazdi mit csinál. Szerencsére nem ugat, nem akarja kiszabadítani magát, tehát nyugton van. Mindez addig tart, amíg a lövés leadása után vissza nem megyek érte. Ilyenkor az utolsó két-három méternél ugrálva örül, amit majd még rendbe kell tenni a későbbiekben, mert ez nem megengedhető.

Közben egy meglepő jelenséget is tapasztalok magamon: javul a szaglásom. Nekem alapvetően annyira fa orrom van, hogy egy pöcegödör mellett is reggelizhetnék, ha bekötik a szemem nem zavar. Vadászat közben viszont elkezdtem megérezni a jellegzetes vadszagokat: vaddisznót, szarvast egyelőre. Ha Szeder jelez, úgy látszik az én agyamban is elkezd működni a szagló központ. Micsoda terápia.

Elfektetés - kezdődik

A képzett véreb egyik fontos képessége, hogy szinte korlátlan ideig, nyugodtan, csendben elfeküdjön ott, ahol az a gazdi parancsolja. Ennek megtanítása nem is olyan egyszerű, bár hazudnék ha azt mondanám, hogy a vérebben genetikailag nincs meg erre a hajlam.

Az elfektetési gyakorlat a véreb elővizsga részét is képezi: a vérebvezető elfekteti a kutyát (lekötés nélkül vagy lekötéssel), a kutyának pedig nyugodtan maradni kell akkor is ha a gazdi eltávolodik tőle, akkor is ha kikerül látóköréből, és akkor is ha lövéshangot hall.

Ritka pillanat: Szeder magától, nyugodtan fekszik

A fekvés közben a kutya felülhet, tehet kört, de nem követheti gazdáját, nem próbálhatja magát kitépni, nem rághatja pórázát.

Ez a gyakorlat értelmezésem szerint egyfajta bizalomjáték: visszajön-e a gazdi, el tudok-e válni tőle biztonsággal? Szeder akkor fog nyugodtam helyben maradni parancsra, ha egyrészt megértette a feladatot, másrészt pedig kialakult az a kellő bizalom, hogy visszajövök érte mindig.

A marad parancs - mint egyébként minden vérebnek tanítandó parancs - étellel/jutalom falattal tanítható legkönnyebben: etetés előtt elfektetem mindig Szedert, és a "Marad!" parancs ismételgetése közben kiöntöm a táljába a kutyakaját, melyet csak "Mehetsz!" parancsra vehet birtokba. Ezt a parancsot tulajdonképpen feleségem tanította neki, akit idegesített a kutyus szertelenkedése kajaosztás közben. Szépen is működik: ha nem oldom fel a parancsot, ott ül perceken át, legyen bármennyire is éhes. Ilyenkor bemehetek a házba, nem gond ha szem elől téveszt, maradni fog.

A feladat tehát megvan, érti, már csak ezt kell majd átültetni egy másik élethelyzetbe. a lőjelek vizsgálatának perceire. Milyen könnyűnek tűnik, pedig egyelőre nem az. Jelenleg ha Szedert a lőjelek vizsgálata előtt leültetem (fekvés ilyenkor nem megy olyan izgatott), max 4-5 m-t tudok eltávolodni tőle, egyébkén azonnal követni kezd.

Bényei Tomival persze elkezdtük az elfektetési gyakorlatokat is: lekötötten, elfektettem Szedert, letettem mellé a hátizsákomat. Tomi tőle pár méterre elfektette Basát. Aztán elmentünk beszélgetni úgy, hogy a kutyák ne lássanak minket. Jó 15 percig feküdt egy helyben, nem rángatta, nem rágta a vezetéket, nyugi volt. Basa sem izgatta fel túlzottan - persze a kiadós játékon már túl voltak -, így jöhettek a vaklövések. A lövéshangra felfigyelt, felállt de nem próbált szabadulni, meg sem feszítette a vezetéket.  A lövéstől nem fél, hallott már eleget vadászat közben. Még 5-10 percet vártunk,aztán elindultunk vissza a kutyákért. Elvben ilyenkor nyugton fekve kellene maradni addig amíg oda nem érek. Nos úgy 5-8 méteres távolságnál már kicsattanó örömmel jött volna felém.. ha nem tartotta volna a vezeték. Szóval van még mit gyakorolni... A cél, hogy az elővizsgán lekötés nélkül, fegyelmezetten maradjon majd helyén parancstól parancsig.

Vérebes találkozók

A vadászkutyások közösséget alkotnak, különösen igaz ez a vérebesekre. Az ilyen – sors - közösségek pedig nagyszerű fórumokat biztosítanak a tapasztalat cserére, fejlődésre, és persze néha a jó kedélyű zsörtölődésre is.

Nekem nagyon sokat segített, segít és segíteni fog, hogy az Utánkeresők Baráti Körének tagja lehetek. Bízvást állíthatom, hogy Szeder nagyszerű fejlődése elképzelhetetlen lett volna az önzetlen segítség nélkül, amelyet a baráti kör, de legfőképpen Bényei Tomi barátom nyújtott.

A kései tél és tavasz számunkra a csendes munka, tanulás és a vérebes találkozók jegyében zajlott. A csapázás terén a heti egy, maximum két csapa kidolgozásával haladunk előre, melyek hossza mindig 1-2 km közötti, ideje pedig sohasem kevesebb, mint 12 óra, de sokkal inkább egy napos nyomokon gyakorlunk.

Kaszó Kupa

Február közepének legfontosabb eseménye Kaszó Kupa volt, melyen egyelőre nézőként vettünk részt. A nagy múltú Magyar Véreb Egylet által szervezett seregszemle izgalmas dolog: egyben éves közgyűlés, egyben elő- és fővizsga, egyben pedig országos vérebverseny. 

A Kaszó Kupa

Vérebes seregszemle

Galamb Gábor, a Kaszó HM Zrt. vezetője

Buzgó József, a Magyar Véreb Egylet elnöke

Bényei Tomi és Rocky felveszi a munkát

Siker: töret átadása Rocky-nak

Túlzások nélkül állítható, hogy a hazai vérebesek színe java megjelenik itt. Idén Szeder kisasszony és egyben jómagam is MVE tagok lettünk, amit én igen fontosnak tartok. De persze nem ez volt a hétvége legérdekesebb része. Baráti körünk egyik tagja, aki történetesen mentorom, Bényei Tomi is indult Rocky nevű hannoverijével. Rocky fiatal, de nagyon jó képességű kutya. Nincs még túl sok sikeres munkája, de aminek neki megy, meg is csinálja: kevés utánkeresett vad tréfálta meg. Gyorsan, jól keres, az elővizsgát is maximális pontszámmal abszolválta.

A versenyre virradó nap gyönyörű volt: az éjszaka során vagy 15 cm friss hó esett le, ami betemetett minden nyomot. A feladat egy előző nap hátsó lábon sebzett dám volt. Rocky felvette a szagot, de 100 m vezetékmunka után vadul emelte fejét, és jobbra tért le szüntelen a nyomról. Akkor még azt hittük, hogy őzt, vagy valami más vadat érez, s bár Tomi is ment volna, még is vissza kellett tenni a nyomra az izgatott kutyust. Rocky persze csak letért ismét, ment volna toronyiránt, s ezért ki is esett már az elején. A vérebegylet bírái, akik segítőkészsége minden tiszteletet megérdemel, nem dönthettek másképp, hisz a véreb elhagyta a nyomot.

A munka persze itt nem ért véget, hiszen a becsület és tisztesség azt diktálja, hogy a sebzett vadat versenyen kívül is megkeresse a vérebes. Tomiék nem is vártak: indultak tovább versenyen kívül. S ekkor jött a meglepetés: a dám ott feküdt el, amerre Rocky azonnal menni akart, alig 2-300 m-re a rálövéstől... a kutyának igaza volt. A kutya ugyanis nem a versenyen vett részt, hanem feladatát teljesítette: a sebzett vad lehető leggyorsabb terítékre hozását.

Innentől számított 7 km-es munka következett több hajszával, viszontagságokkal, melynek végén Tomi és Rocky behozták a vadat, amire aznap csak igen kevesen voltak képesek. A csatát elveszítették, de a háborút megnyerték. S az első ami a legfontosabb, hogy a vad meglegyen. A verseny csak ezután jöhet.

Az első tüzelés

Március végén életében először tüzelni kezdett Szeder. A kiskutyus a szokásosnál is szeleburdibb lett, bár már többször meg kellett állapítanom, hogy legújabb családtagunk amolyan reklámkutya: rendkívül jól neveltnek tűnik társaságban, otthon pedig egy kis ördög.

A csapázást nem hagytuk abba a tüzelés alatt sem. Én igazából nem láttam különbséget munkájában, pont ugyanúgy ment a csapán, mint nyugisabb periódusaiban.

Utánkeresők hétvégéje Királyházán

Igazi hazatérés volt, külön öröm, hogy a baráti kör összes kutyása, s majd minden kutyusa ott volt. Lénárt Zsolti kutyusa – Bonny – és Vodnák Laci Borkája sajnos sérülés miatt nem vehetett részt, de a többiek ott voltak. A baráti kör tagjain kívül vagy 20 kutyás – nem csak vérebes – érkezett a murira, mely bemutatókkal, műcsapákkal, előadásokkal fűszerezett programja igen csak izgalmasnak ígérkezett.

A nap fénypontja számomra Újhelyi Tamás előadása volt. Az alsóházban tartott 3 órás előadás/beszélgetés nettó színarany tudás volt. Olyan oldalról megközelítve a szaglás-nyomkövetés témakörét, mely a hazai szakirodalomból sajnos egyelőre teljesen hiányzik.

Én amolyan kutató ember vagyok. Akik ismernek tudják, hogy ezt számtalan publikáció, tanulmány, egy tudományos díj és egy könyv bizonyítják, így a szakirodalmazás értékrendem fontos részét képezi. A vérebezést is úgy kezdtem, hogy elolvastam minden hazai és néhány német nyelvű szakirodalmat is. E könyvek, cikksorozatok nagyszerű módszertani bázist adnak a kutyus képzéséhez, ablakokat nyitnak ki, eszközöket ajánlanak. A vérebezés hatalmas hagyományokkal rendelkezik, amit én nagyon szeretek. De azt is el kell ismerni, hogy a szaglással kapcsolatos magyar nyelven megjelent ismeretanyag elkeserítően hiányos... Ezen változtat Újhelyi Tamás. Három órás előadásának minden szavát kötelezővé tenném utánkeresőknek.

A kutya szaglószerveinek működésének vázlatos ismertetésével kezdte az előadást, és onnantól nem volt megállás... meglepetésből meglepetésbe zuhanva hallgattuk a nyom intenzitásának és eltelt időnek kapcsolatát, a nyom jellegével, összetételével kapcsolatos fejtegetését. Különös kegynek érzem, hogy ezt az információ halmazt a mi kis közösségünk megkaphatta Tamástól, amit ezúton is köszönök még egyszer.

Remélem hamarosan könyv formában is megjelenteti kutatási eredményeit! Az egészen biztos, hogy Szeder munkáját más szemmel nézem azóta: jobban értem viselkedését, jelzéseit, értem miért tér le a nyomról néha, vagy emeli a fejét, vagy prüszköl. Tudom mi csökkentheti Szeder szagló képességeit, tudom mire kell figyeljek ha esik, ha fúj, ha száraz az idő, ha meleg vagy hideg van.

Érdekes, hogy Bényei Tomi kutyaképzési elvei igen sok rokon jelleget mutatnak Újhelyi Tamás kutatási eredményeivel. Tomi jó intuícióval hozza a gyakorlatban azt, amit Tamás elméletei mondanak. Szerencsés vagyok, hogy segít Szeder képzésében.

És engedjétek meg, hogy egy olyan mondattal zárjam ezt a postot, melyet egymástól függetlenül mindkét Tamás az utánkeresés kulcsának tart: „Bízz a kutyában!” És valóban ez a legfontosabb. Nem hiszem, hogy van rossz véreb, van rossz kutya. A hibák forrása a kutya motiválásának hiánya, a vezető és a kutya közti kommunikáció elégtelensége lehet. Ez pedig a vérebvezető kitartásán, felkészültségén múlik. A kutya orra biztosan jó.

Utóirat, hogy naprakész legyen ismét a blog:

A hektikus téli időszak után újraindult a rendszeres munka Királyházán Szederrel. Készülünk a nyári elővizsgára. Közben megtapasztaltam a heti csapázás során Újhelyi Tamás egy fontos gondolatának fontosságát: mindig adj a kutyádnak inni keresés előtt! Az orr nyálkahártya kiszáradása ugyanis drámaina csökkenti a szaglás képességét.  Írom ezt annak apropóján, hogy Szeder igen nehézkesen ment egy alig 7 órás nyomon. Nem értettem miért, aztán megtapintottam az orrát: csont száraz volt. Lám nem a kutya volt a hibás, hanem a figyelmetlen gazdi...

Persze az is igaz, hogy a városi csapák környezete nagyon is eltér a vad járta erdei csapázásoktól.  Oly sok az inger, az érdekes szag az erdőben a városhoz képest, hogy nem csoda ha a kutyus az erdei csapázások elején szertelen kissé.

Ha szeretnéd, hogy Bényei Tomi foglalkozzon vérebeddel, keresd őt ezen a telefonszámon: 06704201449. (ha nem csöng ki, küldj SMS-t!)