2013. október 6., vasárnap

Vadászatra alkalmas véreb - VAV vizsgán

Szinte napra pontosan egy éve kezdtem el írni ezt a blogot, és éppen egy éve kezdtem el Szeder bevezetését. Visszatekintve erre az egy évre kellemes érzés: sok unkát tettünk egymásba, és mindketten sokat tanultunk. Az első hivatalos megmérettetés 2013. október 5-én érkezett el.

Egy véreb életében négy vizsgát tehet le. Az első a Vadászati Alkalmassági Vizsga. A jogszabályok szerint olyan kutya vehet részt vadászatban Magyarországon, mely ezzel a vizsgával rendelkezik. A jogszabály nem említi a véreb elővizsgát és fővizsgát, de sok véreb dolgozik az országban elő- vagy fővizsgával, tehát a gyakorlat azt mutatja, hogy azt is elfogadják.

Az vadászkamarák által szervezett utánkereső vadászati alkalmassági vizsga és a Véreb Egylet által szervezett elővizsga egyébként szóról szóra ugyan az. Nem csak a feladtatok ugyan azok, hanem az értékelés, pontozás is ugyanúgy történik. No nézzük, hogy pontosan mit is kell egy kutyusnak teljesíteni, ahhoz, hogy hivatalosan is utánkereső vadászkutya legyen.

A vizsga két nagy részre oszlik. Az első rész a fegyvelmi gyakorlatokkal, második a munkaképességgel – csapázással – foglalkozik. A fegyelmi gyakorlatokon azt ellenőrzik, hogy a van e olyan szófogadó, hogy ne zavarja a vadászatok menetét. A gyakorlatokat, és a saját tapasztalatainkat is leírom itt, hátha tudok vele segíteni utánkereső vizsga előtt álló vérebvezetőknek:

  1. Behívás, vezetékre vétel: a lecsatolt kutyussal el kellett sétálnunk 100-120 métert, miközben a kutyust kétszer háromszor be kellett hívni és vezetékre kellett venni. Ez volt az első feladat, és bármennyire is tudom, hogy Szeder mindig visszajön, azért a zabszem ott volt. :) Szemem előtt lebegett a kép, ahogy a kutya talál valami érdekes szagot én meg negyedóráig szólongatom, hívogatom, ő meg rám sem hederít. De Szeder nem ilyen. Szépen bejött mind a három alkalommal, és ülve várta, hogy felcsatoljam a vezetéket.
  2. Elfektetés: nos ez a legnehezebb feladat. Alapvetően kétféleképpen lehet abszolválni: lekötött kutyussal és szabadon elfektetett kutyussal – kevesebb pontért természetesen. Vigyázzunk mit választunk, mert ha a kutyus 10 méternél jobban elhagyja helyét, azonnal kizárják a vizsgából. Bár kétségtelenül jól haladtunk a szabadon fektetéssel, mégsem voltunk olyan szinten, hogy 9 kutya között is garantálni tudjam a sikert, ezért én inkább lekötöttem Szedert, ahogy több tapasztaltabb vérebes társam is. Ki tudja, hogy a falkaszellem mire képes. Lehet, hogy elég egy kutyának megindulni, hogy a többi utána rohanjon. A kutyus fekhet, ülhet, miközben a vezetők kimennek a látótávolságból. Ekkor a vizsgabiztos lövést ad le. A kutyák nem mozdulhatnak (felállhat, az nem gond), nem tépkedhetik a vezetéket, nem próbálhatnak elszabadulni. Nyugisan, helyben kell maradni. Szeder szépen vette az akadályt. Leültetem és marad paranccsal lenyugtattam. Ahogy távolodtunk felállt, de aztán vissza is ült kis fészkelődés után és úgy „várta” a lövést. A vezeték végig laza volt, még csak meg sem feszült. A lövésre Szeder nem mozdult. Megfordult a fejemben, hogy lehetett volna lekötés nélkül is abszolválni a feladatot, de ahogy az utánkeresében, úgy a vizsgán is tisztában kell lenni saját képességeinkkel, felkészültségi szintünkkel, és annak megfelelően kell elhelyezni a lécet. Ezért nem megyek tapasztalatlan vérebesként tapasztalatlan kutyával bikát keresni... Mondom ezt azért, mert néhány szabadon elfektetett kutya bizony útra kelt...

    Csak maradj így a gyakorlat alatt is...


  3. Vezetés láb mellett: A kutyust rövid vezetékre véve bal láb mellett kell vezetni. Nem húzhat extrém módon, nem térhet ki az irányból, végig szorosan követnie kell a vezető lábát. Közben még 2-3 lövéssel tesztelték a lövésállóságot. Nem volt ezzel a feladattal gondunk.
  4. Viselkedés a vadnál: ennél a feladatnál kb. 10-15 méter távolságból kellett a kutyáknak megtalálni lecsatolva egy vaddisznóbőrt. Mindannyiunk pechére erős hátszél fújt, amikor a gyakorlatot végeztük, így mindegyik kutya tekergett egy időt, amíg meglelte a disznóbőrt. Mindegyik lement a szél alatti oldalra, és onnan jött vissza a műdisznóhoz. Itt két dolgot nem csinálhat: nem kezdheti ki a „vadat” és nem félhet tőle. Az nem baj, ha kellő óvatossággal közelíti meg a vadat, ahogy az sem, ha kicsit ráharap, vagy nyalogatja. Ha a kutyus fél, vagy erősen belekap, akkor viszont vége a vizsgának.

A fegyelmi gyakorlatoktól tartottam a legjobban. Bár tudtam, hogy jól felkészültünk, Szeder mégis csak egy játékos kölyökkutya, ez pedig magában rejtheti a meglepetést. Összességében azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy vegye nagyon komolyan a fegyelmi feladatokat, mert itt nagyon könnyű elvérezni. Itt nincs mérlegelés: ha a kutya nem jön be, vagy az elfektetés helyét 10 m-nél távolabbra elhagyja, vagy megijed a lövéstől vége a vizsgának! Ezek a feladatok egyszerűnek tűnnek, éppen ezért könnyen letegezhetőek, hogy „áh ezt úgy is tudja a kutya, ne gyakoroljuk már..”. De. Kell gyakorolni!

Utánkereső gyakorlatok:

  1. Előkeresés: gyakorlatilag a kutyusnak meg kell találnia egy 20x20 méteres területén az imitált rálövés helyét és fel kell vennie a csapát. Parancsra a blökinek szépen keresnie kell érdeklődő módon. A csapákat 5-6 órája fektették, így nem volt nehéz feladat. Elvben. Gyakorlatban még sok sikeres munkával bíró tapasztalt véreb is sokat keresgélt, amíg felvette a nyomot. A mi rálövésünk kb. 10-12 méterre lehetett a kiindulási ponttól, és Szeder talán a leggyorsabb volt az összes kutyus közül a csapa felvételében. Érdekes egyébként azt látni, hogy a vizsgahelyzet nem csak a vezetőnek vizsgahelyzet. A rálövés helyét jelezni kell a bíróknak, csak akkor lehet továbbindulni a vezetékmunkára.
  2. Vezetékmunka: 7-800 méter csapa vérebek esetében, 2 dl vér, 4-8 óra – esetünkben kb. 6 óra csapaidő, egy derékszögű és egy tompaszögű törés. Egyáltalán nem tűnik nehéz feladatnak. Nem is az, ha a vérebvezető odafigyel. Vége a vizsgának ha: a kutya kettőnél többször elhagyja a csapát 50 méterre, vagy a szarvaslábat nem találja meg. Jó pont ha a vezető jelzi folyamatosan a kutya által mutatott vérnyomokat. Szép vezetékmunkával kiegyensúlyozott tempóban halad. Azt hiszem, ezt az akadályt szépen vettük, bár őszintén szólva lassabban csináltuk, mint amennyi időt egyébként akár gyakorláskor, akár éles munkán egy ilyen csapára szántunk volna. És persze nem a kutya miatt. Szeder szépen felvette a nyomot a napsütötte füves tarlón, majd megtalálta a bozótosba a beváltást. A bozótos sáv közepén egy árok futott, no ebben tekergett egy kicsit, de a nyomot nem hagyta el. Amikor kiélvezte a környező kellemes szagokat, tovább ment. A csapa kiváltott egy újabb napsütötte rétre, itt is kicsit oda-vissza ment a nyomon, de nem hagyta el a csapát. Különösen figyelni kell, amikor a csapa erdőből nyílt térre ér! Ezek a legkönnyebb hibázási pontok. Inkább legyen lassabb a kutya, inkább ellenőrizze magát többször, de ne hibázza el. Szeder ment ide-oda a nyomon 5-10 métereket, majd nekiindult, hogy egy újabb bozótoson áthaladva, újabb mezőre kiérve befejezzük a munkát és megtaláljuk a szarvaslábat. Bármennyire is tudtam, hogy a csapázás nem lesz nehéz feladat – pedig ilyen vizsgahelyzetben igen is az – szarvascsülöknek ennyire még nem örültem... Tehát meglett, és innen már tudtam, hogy a VAV vizsga is sikerült.

Nyerésre állva

Persze a hiúság azt diktálta, hogy tűkön ülve várjuk az eredményt. A kilenc kutyusból öt teljesítette a vizsgát. Szeder 192 pontot kapott a 240-ből, ami az adott napon a harmadik legnagyobb pont volt. Előttünk két tapasztalt kutyus volt. Pontot veszítettünk három feladatnál: egyrészt az elfektetésnél, ahol én a lekötést választottam. Másrészt a vadnál való viselkedésnél: itt a vizsgabiztos úgy ítélte meg, hogy hamarabb kellett volna a vadhoz mennie. Harmadrészt egy pontot veszítettünk a vezetékmunkán, mert a kutyus sokat időzött az önellenőrzéssel. Ezt én nem éreztem hibának, hiszen inkább a kutyus jó tulajdonsága, ha bizonytalanság esetén ellenőrzi magát. Több időt sem töltöttünk a csapával mint a többiek, de az is biztos, hogy az utánkeresés nem időre űzött tevékenység, hanem csak az eredmény számít: meg lett-e a vad, vagy nem. A többi sokszor mese.

Néhány jó tanácsom hasonló helyzetben lévő vadásztársaknak:
  1. Fektesd bele a munkát a kutyusba magad. Ne válaszd a könnyebb utat, hogy más képezze ki neked.
  2. Ne változtass semmin vizsga előtt, használd ugyan azt a felszerelést mint mindig. Volt olyan kutyus, melyre gazdája most először adott hámot nyakló helyett. A kutyus a vizsgán a hámmal nem keresett, vizsga után nyaklóval próbálva vígan ment a csapán.
  3. Vizsga előtt mozgasd le a kutyust, had szívj magába a környék érdekes szagait, had szokja meg az adott területet. Nyugodt kutyával sokkal egyszerűbb vizsgázni...
  4. Vigyél sok vizet a kutyusnak. Kiszáradt orr nyálkahártyával töredékére esik vissza szaglóképessége.
  5. Maradj nyugodt. Ne rakd rá a kutyusra a feszültséget. Neki ez pont olyan nap, mint a többi, és ez így jó.

És, hogy a 192 pont soknak tekinthető-e? Nos ez relatív. Nagyon relatív. Persze jól hangzik nekem, meg simogatja a májamat, de a vizsgán teljesített szint és a valóság között igen nagy eltérések lehetnek. Élő példaként aznap vizsgázott egy olyan véreb, amelyik 200 körüli sikeres munkánál tart, és kevesebb pontot kapott Szedernél. És akkor most az én tapasztalatlan Szeder kutyám jobb véreb, mint a 200 sikeres munkával bíró kutya? Egy frászt. A vizsga és valóság két külön ügy. A cél az, hogy a valóságban is sikeresek legyünk. Azon leszünk.

A kalapomra pedig feltűztem a vérebes kitűzőt. Köszönet érte Snoopy barátomnak! És hogy most merre tovább? Még kell gyakorolni, biztosabbá válni, mert még nem profi a közös munkánk. Mehet tovább a tanulás.

Feltűztem.

2 megjegyzés: