2013. január 10., csütörtök

A vérebvezető felszerelése

Keveset írtam még arról, hogy mi a minimumkövetelmény a vérebvezető vadászfelszerelése tekintetében. A vérebezés szegről végről hasonló vadászati mód, mint a többi, de azért igényel némi speciális eszköztárat is, és eddig csak a vérebvezetékről írtam.

Ruházat

A ruha legyen olyan anyagból, amit nem – illetve nehezebben – kezd ki az aljnövényzet. Ne legyenek rajta mindenféle lógó cafrangok, de legyen erősítve a nadrág térde és a kabát könyöke – sokszor kell majd térden, hason csúszva haladni. Nem árt, ha van a kabáton feltűnő színű – lehetőleg UV narancs – felület. Ez fontos, mivel nem árt ha a kutyavezető mindig virít az erdőben.

A cipő tekintetében általában megoszlanak a vélemények. Sokan a gumicsizmára esküsznek, aminek valljuk be van alapja, hiszen a keresés közben bármilyen talaj, terep, patak utunkba kerülhet, amin át kell haladni, nem kérdés. Én mégis inkább a bakancsot választom, mert gumicsizmában túrázni nekem egyáltalán nem kényelmes. A bakancs viszont erős bőrbakancs, mely a felső szár tetejéig vízhatlan, az orra pedig gumírozással van erősítve.

Vodnák Laci sikeres munka után Borkával, a kis hannoverivel


Utánkereséskor felejtsük el a vadászkalapot. Ez lesz az első dolog, ami hátramarad az első sűrűnél. Válasszunk inkább baseball sapkát, ami kétségtelenül nem annyira tetszetős, ellenben igen praktikus. A sapka színe is legyen rikító.

Érdemes magunkkal vinni erős bőr, vagy munkás kesztyűt. Nem mindegy, hogy puszta kézzel, vagy védett kézzel kell félrelökni a tüskés szederindákat. Jó szolgálatot tehet a kamásli is, mely védi a cipőt, cipőfűzőt, lábszáron a nadrágot a ragaszkodó aljnövényzettől.

A vadásztáska tartalma

Először is rakjunk be mindent a táskába, amit egy egy napos cserkelő vadászatra magunkkal vinnénk, aztán szedjük ki a felét, hogy el is bírjuk a zsákot. A hagyományos vadászati kellékeket nem sorolom fel, de a kutya szempontjából fontosakat igen: legyen a kutyának víz a zsákban, és egy tálka is. Erre legjobban a szinte fillérekért kapható összehajtható tálkák. Nálam általában van egy adag száraz kutyatáp is, mivel a kölyökkutyának még napi háromszor kell ennie, és gyakran megesik, hogy ez az idő a terepen ér minket (munka közben, és közvetlenül előtte azonban nem etetem Szedert, mert az némiképp csökkenti a munkakedvét, ellenben erősíti lustaságát).

Legyen nálunk kullancscsipesz, bár a kullancscseppek és nyakörvek eléggé megbízhatóan tartják távol a vérszívókat, azért megesik, hogy egy-egy szuicid parazita bepróbálkozik. Általában a vérebvezeték mellett van nálam egy rövidebb póráz is a kényelme kedvvért.

A fegyver

Azt hiszem ez az utánkeresés azon területe, melyben leginkább otthon érzem magam. Magamnak a következő fontos paramétereket fogalmaztam meg a vérebvezető fegyverével kapcsolatosan a szakirodalom, utánkereső kollégáim és saját tapasztalataim alapján:

  • a fegyver legyen rövid – ne akadjon bele minden faágba lehetőleg a cső
  • a fegyver legyen könnyű – egész nap a hátunkon fog lógni, így nem mindegy az a fél kiló plusz vagy mínusz
  • a fegyver legyen több lövetű – gyakran van szükség második, harmadik lövésre is, így ez elengedhetetlenül fontos.
  • a fegyver legyen képes gyors kapáslövésre – illeszkedjen a lövészhez a lehető legjobban, mert itt nincs idő sokat várakozni, célozgatni a lövés előtt. A sebzett vadra pedig akár mozgás közben is lövünk, nem úgy, mint azt a hagyományos vadászat során megszoktuk.
  • a fegyver legyen nyílt irányzékos – csak nappal megyünk a nyomon, így nincs szükség arra, hogy a puska szürkületben is használható legyen nagy fényerejű távcső segítségével. Szerintem jó választás még erre a célra a pirospont irányzék, mely gyors, biztos kapáslövést tesz lehetővé.
  • a fegyverrel lehessen gyorsan és könnyen ismételni – én a forgó-tolózáras puskáknál egyszerűbbnek ítélem ebből a szempontból az alsókulcsosokat, de ezt persze egyéni preferencia alapján dönti el mindenki. A lényeg az, hogy gyorsan, biztosan tudja kezelni fegyverét a vérebes.
  • a fegyver olyan kategória legyen, mely bírja a sárban csúszást - ne kelljen sajnálni, ha a tust az ág karcolja, vagy a csövet víz áztatja. Itt jegyzem meg, hogy a csőtorkolatot le kell ragasztani utánkeresés közben, hogy szennyeződés ne kerülhessen a csőbe.

Ha hazánkban erre lenne jogi lehetőség, az utánkeresőknek kötelezővé tenném a maroklőfegyver viselését is. Egy 357-es vagy 44-es revolvernél nincs jobb eszköz, amikor olyan nádasba, sűrűbe hatolt be a vérebvezető, melyben helyben megfordulni sem könnyű, nem hogy puskával célozni. Egy maroklőfegyvernek mind vadász önvédelmi fegyverként, mind kegyelemlövés leadása tekintetében indokolt szerepe lenne.

A lőszerrel, kaliberrel szemben támasztott feltételek:
  • legyen alkalmas minden hazai nagyvad elejtésére – a jogszabályban meghatározott 2500 J feletti energiára legyen képes
  • üssön nagy lyukat, hogy bő vérzést okozzon mindkét oldalon
  • legyen képes minden nagyvad átütésére
  • a lövedék hatoljon mélyre – az utánkeresés során a vad ideális helyzetből történő meglövésére nincs mindig lehetőség, gyakran van szükség hátulról leadott lövésre, amihez elengedhetetlen, hogy a lövedék nagy penetrációra legyen képes
  • a lövedék ne fröccsenhessen szét ágakon, gallyakon, fűszálakon – jobb ha nagyobb tömegű lövedékkel rendelkező lassabb kalibert választunk, mintha kis lövedékes, gyors űrméret mellett tesszük le a voksunkat. Javasolják, hogy a közkedvelt hadi kaliberek esetében FMJ, vagyis teljes köpenyes lőszereket használjunk, mivel ez is kisebb eséllyel fröccsen szét akadályokon, mint más vadászlőszerek lövedékei.
Pedersoli 1886 45/70 Govt - -nekem ez lesz a megfelelő

Ezeknek a halmazoknak a metszéspontjában nekem egy rövid csövű 45/70-es alsókulcsos puska helyezkedik le. Ez a lőszer és lövedék mindenre képes, ami kellhet. 4-500 grain (20-30 g) tömegű lövedékkel olyan, mint a tehervonat: nem a leggyorsabb dolog a világon, de baromi nehéz megállítani, ha egyszer elindul. Eszeveszett lövedéksebességre egyébként sincs szükségünk: nem fogunk 80-100 méter fölé lőni, hisz saját kutyánk is ott ugrál majd a vad mellett. Nem kell ezért, hogy nagyon razancos legyen a lövedék röppályája. Az alsókulcsos szerkezet előnye, hogy a fegyvert célon tarthatjuk ismétlés közben, amit a legtöbb forgó-tolózáras fegyvernél nem tudunk megtenni.

Olcsó és jó megoldásnak találom még ebben a körben a régi forgó tolózáras hadikarabélyokat is. Egy Mosin-Nagant 7,62x54R kaliberű lovassági karabély, vagy M95 Mannlicher 8x56R kaliberben mind jól teljesítheti a feladatot, és nem utolsó sorban hihetetlenül olcsóak, nem kell őket sajnálni a legkisebb mértékben sem.

A vérebvezető fegyver fontos kérdés, mert a kegyelemlövést mindig a vérebvezető adja le, nem a sebző vadász. Ez így van rendjén, hiszen a megváltó lövést sokszor kell úgy leadni, hogy kutyánk ott van a közelben. Ezt a felelősséget pedig soha ne adja ki a vérebes a saját kezéből.

A fegyverszíj



A utánkeresés általában kétkezes – illetve sokszor inkább négykézlábas – sport, vagyis nem csak kényelmes erdei sétából áll. Ez azt jelenti hogy korántsem baj ha a vérebvezető mindkét keze folyamatosan szabadon van. Ha a puskánkat hagyományos egypántos szíjon visszük, várhatóan folyamatosan igazgatni fogjuk egyik kezünkkel, így inkább javasolt a kétpántos puskaszíj, mellyel a fegyvert hátizsákként vehetjük a hátunkra. Érdemes a felső szíjrögzítést olyan közel tenni a csőtorkolathoz amennyire lehetséges, hogy a cső a váll vonala felé ne nyúljon ki.

GPS a vérebezésben

A kutyás GPS használata hatalmas segítség a kutyásnak. A készülékek ára igen borsos (Magyarországon 200.000 Ft felett, Amerikából rendelve 120-130.000 Ft-ból kijön), de mégis érdemes beszerezni. Ez két egységből áll: van egy GPS kézikészülék, ami olyan, mint egy hagyományos turista GPS, és van egy kutya nyakörvén lógó GPS jeladó, ami 13 km-es körzeten belül jelzi, hogy hol a blöki és éppen mit csinál (ül, fekszik, csahol, fut) - ami egyáltalán nem hátrány, ha a vadásztárs hajszára indul, egyedül dolgozik.

Garmin Astro 220 kutyás GPS


Praktikus a GPS, mert nem kell felszerelkeznünk részletes Magyarország hegy- és vízrajza térképpel, a kis készülék mindig meg fogja mondani, hogy hol található a legközelebbi falu. Persze ha nem merül le, ezért mindig legyen nálunk cserelem, csereakkumulátor.

Jelölhetjük a fontosabb pontokat a csapán, pl vér, sebágy, ami megkönnyíti a visszatalálást, ha letérnénk a csapáról, valamint menet közben láthatjuk a saját nyomvonalunkat, hajsza közben a kutyáét. Ha ismerjük az adott vadfajra jellemző viselkedést és a hely adottságait, akkor a hajsza iránya nagy valószínűséggel sejthető, akár elé is vághatunk a menekülő vadnak.

Munka megjelenítése Google Erth-ön

Nem hátrány akkor sem, amikor úttalan utakon keresünk, és a végén be kell szólni a vadásztársaságnak, hogy meg van a vad, és ezeken a koordinátáékon vagyunk, jöhetnek értünk. Persze ez feltételezi azt, hogy a másik oldalon is van egy GPS, ami azért ma még elég ritka, de az elterjedt okostelefonok térképein is be lehet azonosítani a helyszínt ilyen segítséggel!

A cucc jó arra is, hogy visszanézzük a munkát és pontos képet kapjunk róla. Nincs annál szebb, mint este egy egy jó bor mellett Google Earth-ön felrajzolni az aznapi csapát, és újragondolni a részeit.

Jelölőszalagok

A fellelt nyomok megjelölése elengedhetetlenül fontos az utánkereső számára. A rálövés helye, patanyomok, vérnyomok, csontszilánkok, sebágyak jelölése mind fontos eleme a csapa kidolgozásának, hiszen ha a nyom valahol elvész, vissza lehet menni az utolsó biztos pontig, a nyomok jellegéből pedig következtetni lehet a sebzésre, és így a keresés várható hosszára, eredményességére is.

A jelölés többféleképpen, többféle eszközzel történhet. A jelölőanyagnak a következő paramétereknek kell megfelelnie:
  • legyen jól látható, színe üssön el a természet színeitől
  • legyen környezetbarát: legyen könnyen lebomló anyagból (vékony papír)
  • ne vigye el a szél, jól rögzíthető legyen (szalag pl. nagyszerűen feltekerhető bármire)

    Csontszilánk jelölőszalaggal

Érdemes a nyomok jellegét különböző színekkel jelölni, s ha tehetjük GPS-en is jelöljük a fontosabb eseményeket. Érdemes a jelölőket inkább a nyom melletti bokrokra tenni, nem a földre, mivel így jobban láthatóak visszakeresésnél.

Helyi erő

Az utánkereső haditechnikájának még egy fontos eleme van: a helyi erő. Ha lehetséges legyen olyan helyi vadász (hivatásos vadász) a keresés során mellettünk, aki ismeri a terület. Ez nagy mértékben hozzájárulhat a munka sikeréhez, kényelméhez.

Nézzünk bele egy tapasztalt utánkereső táskájába

Megkérdeztem Horváth Dani barátomat, hogy ő miket visz magával és hogyan tárolja a cuccokat. Nos itt a részletes lista. Szerintem megszívlelendő!

„Felsorolom a felszerelésem és, hogy nekem mitől 10kg az utánkereső kabátom, majd szemezgetsz belőle, sok az átfedés persze:

  1. kutya
  2. kutya nyakán tépőzáras szalag, amin a neve, chip szám, telefonszám, stb rajta van
  3. vezeték+hám
  4. puska – hátizsák szerű vállszíjjal
  5. lőszer
  6. GPS
  7. tartalék akku – nekem az Energizer 2450mA akku nagyon bevált, jó a GPS-be, jó a fényképezőbe, oda-vissza cserélhető, ha kell, ezért már ritkán kell a tartalék. A GPS több napig megy vele.
  8. igazolványok
  9. víz – 0,5l, bár sokszor kevés
  10. összehajtható tál
  11. elsősegély csomag
  12. újabban sebvarró készlet
  13. jelölő szalag
  14. kesztyű
  15. egy dauer vizes műanyag flakon, benne hintőporral. Kiváló szélirány jelző - fontos
  16. vadhúzó kötél – utálok sokat várni, és sokszor nincs a sebzőnél
  17. szigetelő szalag, mert a csővégen néha újra kell ragasztani
  18. fejlámpa
  19. kézilámpa – kicsi, de nagy fényű kínai csoda (UltraFire WF-501B) Még akkor is magammal viszem, ha reggel indul a keresés.
  20. puska lámpa – kicsi, de nagy fényű – ua.
  21. fényképezőgép + mini fába tekerhető állvány
  22. bicska
  23. egy normális erős tőr, ha le kell szúrni a vadat
  24. mobiltelefon
  25. valami csoki, vagy keksz, ami jó a kutyának is. Előtte soha nem eszik Soma se, de egy hosszú hajsza végén kell valami neki – meg nekem is

A hátizsák nem alkalmas, pláne disznó utánkeresésre, így ezek a zsebeimben vannak. A kabátomon hátul van egy általam varrt extra nagy zseb, az elnyel mindent.”

Szóval csak ennyi. Válogasson ki-ki maga kedvére a tartalmas listából.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése