2013. február 11., hétfő

A hajsza



Olyan ez, mint egy akciófilm címe, már csak a stáblista, és a főszereplő megtépázott arca hiányzik a nyitóképből. És valóban, az utánkeresés legizgalmasabb része az a szakasz, mikor a vadat már pár tíz méterre megközelítettük, a kutyát szabadjára engedjük. Ilyenkor a kutya teljesen egyedül dolgozik, s sokszor több kilométerre is eltávolodik a gazdájától. Célja, hogy beérje, megállítsa a sebzett vadat, és addig ott is tartsa, míg a vezető meg nem érkezik. A sikeres hajtáshoz a kutyának jó kondícióval, kitartással, jó reflexekkel, tapasztalattal kell rendelkezni, és képesnek kell lennie elszakadni a gazditól, s egyedül dolgozni.

Nyomkövetésre könnyen, sikeres hajszára sokkal nehezebb nevelni a kutyát, hiszen az éles munka csak nagyon nehezen szimulálható. Szeder nevelésében eddig a hajsza kis szerepet kapott csak: a csapák végén fogócskáztunk mindig kicsit a szarvaslábbal, vagy játszottunk a szarvasfejjel, malaccal. A játékot élvezte Szeder – és én is – de hazudnék, ha azt mondanám, hogy sok időt töltöttünk vele.

A hajsza gyakorlása nehéz ügy. Inkább rávezető gyakorlatoknak nevezném, amit teszünk, hogy a kutyusban feléledjen a sebzett vad csaholására, állítására szolgáló ösztön. Merthogy a kiskutyában bizony ez is benne van, csak nem biztos, hogy tudunk olyan szituációt teremteni, mellyel elő is tudjuk hívni, hogy utána kellő mennyiségű pozitív megerősítéssel támogathassuk meg.

Szederrel e téren nehezebb utat járunk be, mint eddig. A kutyus nyomkövetésben kiváló – és ezt nem csak én, az elfogult gazdi mondom, hanem tényleg jó orra, kitartása van a kis csíkosnak. Hajsza viszont nehezebben indult. 

A hajsza két részre tagolódik: az első a futás, vagyis, hogy a kutya beérje a vadat. A második pedig, hogy folyamatosan ugatva állítsa is az utolért sebzettet. No ezzel a másodikkal megszenvedtünk, s a tanulási folyamat még tart sokáig attól félek. Összefoglalom, hogy sorrendben milyen hajszát érintő gyakorlatokat végeztünk:

Csapák végén „fogd meg” játék

Alapvető szabály, hogy minden csapa játékkal érjen véget, vagyis miután a kiskutya megtalálta a csapa fődíját jelentő szarvaslábat, mehet az elkapós játék. Érdemes ehhez egy kötélre kötni a szarvaslábat, és addig húzni a kutyust, amíg az ugatni nem kezd. Ha ugat, akkor gazdagon jutalmazzuk. Néha fárasztó ez a feladat, mivel ahogy egyre többet találkozik a szarvaslábbal, egyre kevésbé látja majd benne az élő vadat.

Terítéken lévő vad csaholása

Már egészen kis korától vezessük oda a terítéken lévő vadhoz. Amikor Szedernek új volt az élmény, csaholással kezdte mindig, aminek én nagyon örültem, bár amikor már látta, hogy a vad nem él, magától nem ugatott többet. Ilyenkor jöhetett a vad mozgatásával járó játék, mely igen könnyen ugrat be ugatásba minden kutyát. Érdemes megkérni erre egy ismerőst, vagy kötéllel mozgatni a vadat, mert a kutyus sokszor leveszi a helyzet komolytalanságát, ha a gazdi maga mozgatja a lőtt vadat.

Gyakorlat műdisznóval

Érdekes módszerrel találkoztam az Utánkeresők Baráti Körének egyik közös gyakorlásán Mátrafüreden. Kovács Endre és hannoveri vérebe, Ari számára készült egy izgalmas, érdekes feladat. A műcsapa végén egy disznóbőrbe bújt társunk – Horváth Dani – bújt meg. Ari a rövid csapa kidolgozása után mintegy 100 m-ről indult hajszára, és a disznószagú, mozgó, támadó valami hamar felkeltette ösztöneit: állította, csaholta Danit úgy, ahogy azt kell. Ezért is jó, ha van segítségünk a kiképzésben. Ez is egy többemberes feladat.



Fogócska

Ez egy olyan feladat, amihez nem kell sem komoly mennyiségű idő, sem extra felkészültség. Napi 10 perc fogócska játék a kutyussal csodákat tehet. Addig húzzuk a kis blökit, amíg ugatva rohan utánunk. Imitáljunk támadást is ne csak meneküljünk. Nagyon jó játék ez a megfelelő reflexek kifejlesztésére, ami életet vagy halált jelenthet a sebzett vad utánkeresésében.

Testedzés

A hajszára induló kutyának sokszor több kilométert is futnia kell a sebzett vad után. A hajszát a kutya nem adhatja fel, ezért figyelmet kell szentelni a testedzésnek is. A legjobb értelemszerűen a futás. Többen - természetesen ahol az biztonságos - autó mögött futtatják a kutyust. Én a biciklit választottam, és mivel rám is fér némi erőnlét fejlesztés, ahogy a hó elmegy futni kezdünk együtt.

Disznós kertben

Ez az a pont, amelynél visszatérek a leírással a jelenlegi eseményekre. Csapatunk nagyszerű kis gyakorlási lehetőséget ígért kutyáinknak. A mátrafüredi erdészeti iskola kertjében jó néhány vaddisznó is él amolyan vadasparki környezetben. Köztük egy szelíd méretes koca, aki nagyszerű gyakorlási lehetőséget biztosított kutyusainknak. 

Izgatottan vártam a napot. Eddigi tapasztalataim alapján biztos voltam benne, hogy Szederrel nem lesz gond. A népes csapat kívülről figyelte, ahogy a tapasztalt kutyusok megkezdik a játékot az evvel nem teljesen egyetértő kocával. Soma a drótszőrű tacsi volt az első. Soma teljes vehemenciával, bátorsággal állítja, csaholja egyből a kocát, aki inkább csak kérdően néz ki a csámcsogásból eleinte. Aztán egyenként indulnak a vérebek is. Egyszerre csak két kutya és gazdáik maradnak bent a kb. 50x50 m-es kifutóban. A tapasztaltabb kutyusok szépen teszik a dolgukat. Elérkezik Szeder ideje is: belépünk a kifutóba. Soma lassan 20 perce fáradhatatlan. Szeder figyel, észreveszi a disznót, és aztán semmi. Nem érdekli. Nem fut utána, nem ugat, nem fél tőle. Néha Soma után megy, hogy ugasson kicsit, de egyértelműen nem a disznót, hanem Somát. Nem érti a játék lényegét, nem érti a szituációt. Közepesen megsemmisülve viszem ki tíz perc próbálkozás után. Utána követnek minket a többiek, köztük a többi fiatal kutyus: Alex, Borka, Dagi. Mind ügyesek, csinálják, amit kell, amit a nagyoktól láttak. Csak Szeder nem csinál semmit második próbálkozásra sem.

Csalódottan, de az új kihívás elfogadásának megnyugtató érzésével indultunk haza. Ez ellen tenni kell. Még többet kell foglalkozni a hajszával, mert hiába lesz Szeder a legjobb orrú véreb, ha a munkát nem tudja befejezni.

Ugattatás

Még aznap este végignéztük a családdal a felvételeket. Persze a gyakorlat közben némasági fogadalmat tett kutyus most ott ült a tv előtt, és addig ugatott, amíg a képernyőn disznót, kutyát látott és ugatást hallott. Bár így működne ez a valóságban is...

Vadászat közben

A gyakorlás a kudarc ellenére sem állt meg. Folytattuk a fogócskát, műcsapázást, egyre nagyobb hangsúlyt fektetve a gyakorlást lezáró játékra. Éles munka hiányában – aminek azért még az ideje nem is nagyon érkezett el, ha nem dermedtre keresésről van szó – az eddigi rutin maradt: csapázás, csapázás és csapázás. A gyönyörű télben persze a vadászember – minő meglepő – vadászni is jár. Január végén Anti barátommal felugrottunk Királyházára egy kis cserkelő vadászatra. 40 cm hó, kitűnő idő, fantasztikus börzsönyi hangulat. Persze Szedert nem hagytam a vadászházban, jött velem a cserkelésre, ami sokszor kérdőjelezi meg a vadászat sikerességét, de hát ez van. Én választottam a vadásztkutyás életmódot, nem szabad panaszkodni.
Szeder hihetetlenül jól követi az egészséges vad csapáját, folyamatosan le kell szedegetni róla. A hóban vadászni jó, mert nagyszerűen kontrollálható, hogy éppen mit csinál. Elképesztő, hogy a rudliból kiválasztott szarvast követi, nem megy át más vad szarvas nyomára. Lenyűgöző orra van. A friss porhó elrejtette ugyan a lépteink zaját, az alatt megbúvó jeges hóréteg azonban be-be szakadt a lábam alatt, ami nem tette könnyűvé a cserkelést. Mégis sikerült közelre belopnom egy magányos sutát. A 45-70-es puskámat vittem magammal, amivel nem szeretek 70-80 m fölé lőni. Szedert lekötöttem egy vékony fához, széttúrtam kicsit neki a havat és leraktam a hátizsákomat. Eleinte próbált szabadulni a póráz fogságából, és mereven figyelte, ahogy ellopózom a vad irányában. Nem ugatott, nem nyüszített, egy pár perc után leült a táska mellé és várakozott.

A suta már csak 70 m-re volt, épp lőni készültem, amikor távoli lövés zaja riasztotta meg. No majd legközelebb. Tovább cserkelve az utunk mentén két őz friss nyoma ment. Szedert persze alig lehetett távol tartani a nyomtól. Mágnesként vonzotta az orrát. Olyannyira friss volt, hogy fel is zavartuk őket. Alig 20 méterre ugrottak át az erdészeti úton előttünk. Persze kutyával a kézben lövésről szó sem lehetett. Kezdett szürkülni, így elhatároztam, hogy lecserkelünk egy közeli leshez, és ott várjuk be a lővilág végét.

A les előtt 30-40 méterrel szóró. Lassan, takarásban léptünk ki a leshez. Szeder orra folyamatosan a szélben volt, így tényleg tyúklépésben lopakodva mentünk. Lassan kinéztem a szóróra: sehol semmi. Felakasztottam Szeder vezetékét a karomra, majd elkezdtem felrakosgatni a felszerelést a lesre. Épp a puskánál tartottam, mikor Szeder iszonyatos tempóban megpróbálta magát kitépni a kezemből, s zajosan ugatni kezdett. Ledobtam a zsákomat és a szóró felé néztem. Három éppen hogy süldő méretű disznó lépett ki. Szeder tépte, húzta a vezetéket: rohant volna a disznókra. Nem is tudtam mit csinálja: egyrészt sejtettem, hogy a vadászat ennyi már, másrészt viszont nagyon örültem, hogy a kutyus így reagált. Ez szöges ellentétben állt azzal, amit a kertben láttam tőle. Hogy a gyakorlás, vagy a helyzet mássága indukálta a helyes cselekvést? Nem tudom, de örülök neki. A disznók legalább 30-40 másodpercig néztek minket, Szeder pedig éppen azt csinálta, mit egy vérebnek kell.

Eltűntek, felültünk a lesre, Szeder álomba merült. Hamarosan felemelte orrát, és nagy elánnal szagolt a szélbe. Felvettem a puskát, és hamarosan meg is jelent ismét a három malac. Vagy 30 másodpercig néztem őket. Nem volt nagy a távolság, alig 50-60 m. Kivált a legkisebb, célzok, és már csattant is a lövés. A disznók elrebbentek, mintha ott sem lettek volna... Mögöttük jól látható becsapódás nyom a hóban. Fölé lőttem...

Azért kivártuk a 10 percet, és levittem Szedert, hogy ellenőrizzük nem sebeztem-e. A kutyus nem mutat vért sehol, megnyugodtam. Indulunk vissza a lesre, gondolván, hogy most már tényleg véget ért a vadászat mára, amikor Szeder egyszer csak visszatör, hogy majd kitép kezemből a vezetéket és ugat. Visszanézek: a disznók alig 10 méterre tőlünk visszajöttek. Puska a lesen persze, de nem is lett volna idő lőni, mert az ugatásra azonnal visszafordultak a sűrűbe. Aznap már nem jöttek vissza... Hát igen, a vadászat nem egyszerű hobbi. Aznap a vad volt jobb. A lővilág véget ért, mi pedig visszasétáltunk a ház felé. 

A nap vadászként sikertelen volt, Szeder szempontjából viszont sikerként elkönyvelhető: éles helyzetben úgy csaholta a vadat, ahogy kell. És ha a kutyus miatt sikertelen a vadászat? Volt már nagyobb gond. Az utóbbi fél év kialakította bennem azt az érzést, hogy nagyobb hiányérzet kutya nélkül vadászni, mint puska nélkül az erdőbe menni. Hiszem azt, hogy Szeder magasabb szintre emelte a vadászattal kapcsolatos értékrendemet.


Szavannák nagy királya

Szeder tehát csaholja a vadat, ahogy kell, de nem csak hazánk nagyvadjait. Egy verőcei étterem parkjában kialakított mini vadaskertben szokatlan vaddal is volt lehetősége találkozni Szedernek. A szombat délutáni családi séta legviccesebb részeként Szeder egy struccot próbált állítani meglehetős sikerrel. Bár kettejüket kerítés választotta el, az interakció mégis sikeres volt. Hát ha egyszer Afrikában támadna kedvem vadászni, talán még ott is megállná a helyét a magyar kiképzésű véreb. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése