Megfogadtam, hogy nem csak a szépen
sikerült élményeket fogom megírni a blogban, hanem, azt is amikor
valami hibádzik. Nos a tegnapi nap ilyen volt, azzal a kis
különbséggel, hogy nem csak valami hibádzott, hanem szinte
minden...
Az egész csapázás tulajdonképpen
már előző nap el lett szúrva, amikor is kimaradt a kutyák
szokásos sétája. A szerdát azért persze úgy terveztem, hogy
legyen idő a szokásos „városi csapa” kidolgozásához. Már
reggel kivettem a szarvas lábat és a 3 db vért a mélyhűtőből.
A terv az volt, hogy délután lelépek a melóból, 3-kor fektetek
egy 250-300 m-es csapát, 4-kor elviszem Szedert egy nagy sétára,
amelynek végén 5 – 5:30-kor kidolgozzuk a nyomvonalt. Elméletben.
A szerdával csak annyi gond volt, hogy
gyakorlatilag a reggel első percétől kezdve késésben voltam.
Csak rohanás volt aznap szinte, így bár a csapát időben le
tudtam fektetni, Szeder hosszúra tervezett sétája kimaradt. A
csapa nyomvonalát a szokásos félvárosi környezetben csináltam
meg. Volt még halaszthatatlan munkám, így 5:15-kor sajnos egyből
a csapához vittem a kis rosszcsontot. Ez még önmagában nem lett
volna baj, hiszen bizonyította már, hogy izgatott állapotban,
szeleburdi üzemmódban is képes dolgozni a kutyus, maximum
rendhagyó lesz a mozgása az első pár tíz méteren.
Rendben megérkeztünk a tett helyre,
de ami fogadott az már nem tetszett: a gondosan lefektetett
nyomvonalon éppen két kutya játszott gazdáikkal egyetemben...
Szeder persze azonnal rohant volna a kutyákhoz, értelemszerűen
semmi másra nem akart figyelni. Hagytam, hadd játsszon egy kicsit
velük, ebből úgysem lesz csapázás, ha nem elégíti ki előtte a
kíváncsiságát. Kb. 10 perc játék után elindultak az idegen
kutyások kifelé a területről, gondoltam itt az idő, hogy
kísérletet tegyünk. Odavittem az imitált rálövéshez Szedert,
hagytam, hogy belefúrja magát a szagba, és kisebb gondolkodás és
helyben forgás után el is indult a nyomon. Alig tehettünk meg
talán 80 m-t, amikor az egyik kutya visszarohant hozzánk a gazdája
heveny ordibálása ellenére... Szeder persze leváltott a nyomról
és rohant a másik kutyához. 10 perc intermezzo után visszatettem
a nyomra, de folyamatosan megzavarta a rét másik oldalán játszó
kutyák zaja. Ekkor már éreztem, hogy ez nem az én napom.
Elindult éppen újra, amikor két
krosszmotoros jelent meg a réten, és a közeli nyúlgáton kezdték
húzatni a gépeket, hogy a napi gyakorlásukat letudják. Ez már
nekem is sok volt. Elharaptam pár nyomdafestéket nem tűrő
káromkodást, és nem próbálkoztam tovább: odavittem Szedert a
csapa végére, az utolsó 10-15 m-en megérezte a láb szagát,
odarohant és játszottunk azért egy nagyot, hogy ne maradjon rossz
élmény a napból. Szeder nem hibázott, én voltam az amatőr a
rossz helyválasztás miatt, és azért, mert nem adtam megfelelő
időt a napból a csapázásnak.
Kell találnom egy ennél
elhagyatottabb helyet a hét közbeni gyakorláshoz, és vagy nem
kell kivinni a kutyát, vagy meg kell adni a kellő a figyelmet, időt
a feladatnak. Ezt a napot én csesztem el. Pénteken ismét
Királyháza. Ott máshogy lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése